A kampány ezerrel pörög! Tarlós szerint az anyagi és technikai feltételek adottak a 3-as metró klimatizálásához

   Az anyagi és technikai feltételek is adottak a 3-as metró klimatizálásához, egy jogi kérdés nyitott még az ügyben – erről Tarlós István főpolgármester beszélt kedd este a Hír Tv Magyarország élőben című műsorában.

    Elmondta, a legutóbbi időkig olyan információk voltak, hogy nem lehet a 3-as metró szerelvényeibe klímaberendezést beépíteni, mert úgy nem férnének be az alagútba, továbbá a beruházásra fővárosnak forrása sem lett volna.


    Ugyanakkor nemrég újabb hatmilliárd forintot sikerült visszanyerni peres úton az Alstomtól, és találtak olyan külföldi cégeket, amelyek képesek kis méretű és súlyú légkondicionáló berendezéseket gyártani, és ezeket a metrókocsik elbírnák – közölte a főpolgármester.


    Elmondta, a BKV már elkezdte az egyeztető tárgyalásokat, ugyanakkor van még egy jogi kérdés. A metrószerelvényeket felújító orosz cégnek ugyanis hozzá kell járulnia a berendezések beépítéséhez ahhoz, hogy általuk vállalt 30 éves garancia ne vesszen el – mutatott rá a főpolgármester, akinek reményei szerint nem állítanak majd akadályt a beszerelés elé.


    Tarlós Istvánt kérdezték arról is, hogy milyen feltételekkel vitázna Karácsony Gergellyel, az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltjével, Zugló polgármesterével. A főpolgármester azt mondta, addig szó sem lehet vitáról, amíg a “zuglói zűrös ügyekben” nincs válasz bizonyos kérdésekre.


    Tarlós István beszélt arról is, hogy szerinte Karácsony Gergely főnöke Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke. Úgy látja,

kétségbeesetten küzdenek azért, hogy a kampányban ne a fővárosról, ne Tarlós és Karácsony közti választásról legyen szó, hanem az Gyurcsány Ferenc hatalmi érdekeit szolgálja.


    A főpolgármester úgy látja, a budapestiek többsége előbb-utóbb rájön arra, hogy “itt egy Tarlós versus Karácsony küzdelem” van. Szerinte a két ember közül kell választani, fel kell mérni Budapest érdekeit: akarják-e a megkezdett folyamatot folytatni, vagy örök háborúskodást, feszültségkeltést, gyűlölködést akarnak.