A MÁV ad otthont a Nemzetközi Vasútegylet (UIC) közgyűléseinek

A magyar fővárosban tartja 28. Európai Regionális és 94. Világi Közgyűléseit a Nemzetközi Vasútegylet (UIC) június 24-25. között. A közel 40 ország vasúttársaságainak részvételével zajló eseménysorozat keretében hétfőn az európai regionális, kedden a globális ülését tartja a nagy múltú vasúti világszervezet. Vasárnap este nem hivatalos programként különleges esemény volt a Vasúttörténeti Parkban.

Az 1922-ben alakult nemzetközi szervezet egyik alapító tagja a MÁV, de ez az első alkalom, hogy az UIC legfőbb regionális és globális döntéshozó szerve Magyarországon tartja közgyűléseit.

A budapesti közgyűléseken az UIC valamennyi régiója képviselteti magát. A világszervezet afrikai, ázsiai és csendes-óceáni valamint európai; közel-keleti, latin-amerikai és észak-amerikai régióinak vasúttársaságai részéről több mint 130 vezető beosztású delegált érkezett.

A hétfői európai regionális közgyűlésen részt vett Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára, aki örömét fejezte ki, hogy a nagy múltú nemzetközi szervezet a magyar fővárost választotta mostani közgyűléseinek helyszínéül. Az államtitkár köszöntőjében kiemelte, hogy nagyra tartja az UIC vasúti technológiák fejlesztésében végzett előremutató munkáját, és kifejtette, hogy az ITM a nemzetközi ágazati együttműködések bővítésére törekszik. A tárca komoly lehetőséget lát a Nemzetközi Vasútegylettel közös kutatás-fejlesztési projektekben, így például az 5G-hálózat vasúti alkalmazási lehetőségeinek kutatásaiban is. 

A holnapi Világi Közgyűlésen a jelenlévő hat régió valamennyi képviselője részt vesz, ahol a magyar kormányzatot Vargha Tamás a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára képviseli.

A budapesti közgyűlések különlegessége, hogy az UIC vezérigazgatói tisztségét eddig betöltő Jean-Pierre Loubinoux itt búcsúzik a szervezettől. A leköszönő vezérigazgató tiszteltére a távozó vezető alkotásaiból a MÁV kiállítást szervezett. A mintegy 30 festményből álló tárlatot 2019. június 16-23. között látogathatta a nagyközönség. A kiállítást vasárnap este az UIC Közgyűlések magas rangú résztvevőnek jelenlétében, a Francia Nagykövetség védnöksége alatt zárták.

Az UIC távozó vezetőjének helyét François Davenne, a Nemzetközi Vasúti Fuvarozási Szervezet (OTIF) korábbi főtitkára veszi át.