És az megvan, hogy…

Olyan hiperfejlett technológiát kínál az új Lexus RX, amit még az amerikai szabályok sem ismernek

A megújult Lexus RX világelső forgótükrös adaptív LED-es fényszórója a világítástechnika legmagasabb színvonalát képviseli. Olyannyira új és fejlett technológiáról van szó, hogy a világ egyes tájain a jogszabályok nem is tudják értelmezni a használatát.

A teljes körűen megújult Lexus RX fényszórója a szokásos, több szegmensből álló mátrix LED helyett egy soha nem látott technológiával valósítja meg a rendkívül hatékony adaptív távolsági világítást. Az Egyesült Államok hatályban lévő szabályozását azonban meglehetősen régen, 1967-ben írták, így a forgótükrös technológia elvi síkon sem szerepel benne – így az az abszurd helyzet állt elő, hogy a márka legnagyobb piacán Észak-Amerikában a törvény szerint nem alkalmazható (ezért jelenleg nem is rendelhető) a világ legfejlettebb fényszórója.

Miután 2006-ban bemutatta a világ első LED-es tompított világítását, majd 2012-ben elsőként épített bixenon adaptív (vakításmentes) távolsági fényszórórendszert (mindkét technológia az LS zászlóshajó aktuális kiadásában debütált), a Lexus harmadszor is új fejezetet nyitott az autóipari világítástechnológiában.

A megújult RX fedélzetén debütáló BladeScan adaptív fényszóró egy kiváló hatásfokú LED-es fényforrást kombinál egy dupla forgó tükörrendszerrel. A két tükörpenge forgásának összehangolásával, illetve a fényforrás be- és kikapcsolásával rendkívül pontosan szabályozható, hogy a jármű előtti terület melyik pontjára mennyi fényt juttat a rendszer. A megoldás minden eddiginél hatékonyabban valósítja meg az adaptív világítás célkitűzését: maximálisan megvilágítani mindent, amit látni akarunk, anélkül, hogy a közlekedés résztvevőinek elvakításával veszélyhelyzetet teremtenénk.

Mivel a Lexus BladeScan technológiája vakításmentes, nincs akadálya a különösen nagy intenzitású fény alkalmazásának: használatával például a korábbi 32 méter helyett már 56 méterről észlelhetők a gyalogosok. A rendszer hasonló teljesítménynövekedést eredményez más paraméterek esetén is.

Csakhogy az imént említett, 1967-ben (több mint ötven éve) elfogadott szabályozás, az Egyesült Államok 108. számú Szövetségi Gépjármű-biztonsági Szabványa többek között kimondja, hogy a távolsági és a tompított világítás nem üzemeltethető egyidejűleg – azaz markánsan el kell különíteni egymástól a két fénypászmát. Emellett a tompított világítás határértékeként meghatározott candela-érték sem felel meg a Lexus RX által nyújtott minimális megvilágításnak. Következésképpen a világ legfejlettebb autófényszórója jelenleg nem használható az USA piacán.

A tragikomikus korlátozás feloldására alighanem hamarosan megoldást találnak a Toyota Motor Corporation jogászai. Van rutinjuk a hatóságok meggyőzésében, hiszen 2013-ban már kénytelenek voltak vitába szállni az USA hatóságaival, hogy engedélyezzék a fent említett adaptív fényszóró használatát. Akkor ugyanez a törvény volt a fejlődés kerékkötője, és bár a jogalkotók hajlandók voltak módosítani bizonyos passzusait, az egész jogszabályt nem írták újra. Így lehetséges, hogy most ismét a kályhától kiindulva kell végigjárni az engedélyeztetési folyamatot.

Szerencsére a Lexus európai ügyfeleit mindez nem érinti: ők a Lexus RX piaci bevezetésétől fogva élvezhetik a BladeScan adaptív fényszóró előnyeit. Nem ez az egyetlen újdonság a megújult RX fedélzetén. A három üléssoros modellek (Lexus RX L) leghátsó ülései mostantól hosszirányban állíthatók, a középső üléssorra pedig két különálló („parancsnoki”) ülés rendelhető. A multimédiás funkciók sorát Apple CarPlay és Android Auto kompatibilitás, valamint érintőképernyős kezelőfelület bővíti. A megújult modell szilárdabb karosszériát, merevebb kanyarstabilizátorokat, módosított lengéscsillapítókat és új aktív kanyarsegéd rendszert kapott, mely utóbbi ívmenetben hatásosan küszöböli ki az alulkormányozottságot.

Fotók: Lexus