Itt vannak Budapest legveszélyesebb útjai

Vigyázat, i!

A legfrissebb KSH-adatok alapján készült a Vezess elemzése

Budapestet tekintve a Váci úton, az Üllői úton, valamint a Pesti úton volt a legtöbb személyi sérüléssel járó közlekedési baleset 2018-ban – derül ki a Vezess által elemzett legfrissebb KSH-adatokból.

Sokkoló, de sajnos igaz: tavaly több személyi sérüléses közúti közlekedési baleset történt Magyarországon, mint az azt megelőző évben! A KSH legfrissebb adataiból a Vezess összeállított két érdekes listát a különösen veszélyes budapesti utakról.

A legtöbb baleset alapján készült lajstrom élén a Váci út végzett, ahol tavaly 90 baleset történt. A nem túl előkelő versenyben az Üllői út és a Pesti út következik. Mint látható, ennek a toplistának az első három helyére alapvetően a hosszabb utak kerültek, de egészen más a kép, ha figyelembe vesszük az utak hosszát is, és azokhoz arányosítva vizsgáljuk meg a balesetszámokat. Ezért a Vezess elkészítette ezt a listát is. Eszerint a főváros legveszélyesebb útja az Andrássy út, amelynek 2 kilométerén 37 ütközés történt. Ebben az összevetésben a József körút és a Margit körút került még fel a képzeletbeli dobogóra.

A teljes listákat – a részletes balesetszámokkal – az alábbi linken tekintheti meg:

https://www.vezess.hu/magazin/2019/03/20/top-20-budapest-legveszelyesebb-utjai/