Három település maradványait tárták fel a leendő debreceni BMW autógyár területén

Három egykori település maradványaira bukkantak a régészek a BMW Group leendő zöldmezős beruházásának is helyet adó debreceni észak-nyugati gazdasági övezet területén – közölte az EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ csütörtökön az MTI-vel.

    Közleményük szerint a 400 hektáros területen a debreceni Déri múzeum szakembereinek irányításával három múzeum 150 munkatársa vesz részt a feltárásban.
   

 A beruházási területen összesen 15 régészeti lelőhelyet regisztráltak, a terület előkészítéshez kapcsolódó földmunkák által érintett területeken teljes felületű megelőző feltárások ebből elsődlegesen 11 lelőhelyet érintenek összesen több mint 240 ezer négyzetméteren.
   

 A beruházási terület régészeti feltárásain jelenleg 9 régészeti feltáró csapat dolgozik 10-11 régész vezetésével.
  

  A feltárások eredményei alapján eddig két fő régészeti korszak maradványaira bukkantak. 
 

   A legnagyobb területen – a Deák-tanya 1. elnevezésű lelőhelyen – késő császárkori (4-5. századi) település elemei, házak, tároló- és agyagnyerő gödrök, füstölők, árkok, kemencék azonosíthatók, amelyekből az egykori élet maradványaiként gazdag kerámia-, csont- és fémleletek kerülnek elő. A másik feltárt időszakot a késő vaskori (Kr.e. 4.-3.századi) kelta kultúra tanyaszerű településének elemei, kutak, gödrök, temetkezési helyek reprezentálják.
  

  A beruházási terület északnyugati sarkában – a Rózsa-dűlő nevű lelőhelyen – egy újabb római császárkori település és a hozzá tartozó temető előkerülése várható – olvasható az EDC közleményében.    
  

  Mint írják, a régészeti megelőző feltárásokkal párhuzamosan a Várkapitányság Zrt. vezetésével folyik az észak-nyugati gazdasági övezethez tartozó infrastruktúra területek előzetes régészeti dokumentációjának (magnetométeres felmérések, próbafeltárások, terepbejárások, adatgyűjtés, térképezés) elkészítése is.

http://egyszermarlattamautot.hu/2019/03/13/elkezdodhet-a-debreceni-bmw-gyar-infrastrukturajanak-kialakitasa/