A Hankooknál határozatlan idejű sztrájk kezdődött

A Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) megkezdte a határozatlan idejű sztrájkot a Hankook Tire Magyarország Kft. dunaújvárosi gyárában – közölte a szakszervezet kedden az MTI-vel.

    A szakszervezet hivatalos honlapja szerint a munkabeszüntetés kedden 14 órakor kezdődött.

    Az MTI megkeresésére Székely Tamás VDSZ elnök elmondta, hogy a munkavállalók több mint 80 százaléka támogatja és részt is kíván venni a sztrájkban. Megjegyezte, hogy a cégvezetés – válaszul a munkabeszüntetésre – megpróbálja a délelőttös műszakban dolgozókat túlóra elrendelésével a gyárban tartani és munkára bírni.

    Megemlítette: a szakszervezet megvárta a sztrájkbejelentéssel a gépek biztonságos leállítását, hogy ne okozzanak további károkat a cégnek.
 

   A VDSZ közleményében emlékeztetett: a Hankook teljes mértékben elutasította a szakszervezet követelését, sőt a VDSZ korábbi ajánlatai és az utolsó pillanatig reményt adó tárgyalások helyett a teljes ellenállást választotta. Ezért nem volt más lehetősége a szakszervezetnek, minthogy a dolgozók magas támogatása mellett elkezdje a sztrájkot.
 

   Mint írták, a cégvezetés még a sztrájk megkezdése előtti utolsó órákban is igyekezett nyomást gyakorolni a dolgozókra azzal, hogy elhíresztelték: ha sztrájk lesz, elmaradhat az év végi bónusz kifizetése. 

    A Hankook Tire Magyarország Kft. vasárnap este arról tájékoztatta a MTI-t, hogy a vezetőség felkészült a várható sztrájkra, a vállalat eltökélt abban, hogy a sztrájk idején, mint eddig is, mindenben törvényesen fog eljárni. Megjegyezték, hogy a partnerek kiszolgálásában nem várható fennakadás.

    Közölték, hogy a korábban bejelentett, átlagosan 13,6 százalékos béremelés a vállalatnál rendben megtörtént, az év elejétől visszamenőleges hatállyal.
 

   A Hankook Tire határozottan visszautasította a VDSZ vádjait, miszerint a cég megpróbálja megfélemlíti a munkavállalóit és pressziót vagy pszichikai nyomást alkalmaz. Jelezték, hogy a törvény előírja a munkaidő percre pontos nyilvántartását, beleértve a távollétet, sztrájk esetén is, ezért sem értik a szakszervezet felvetését.

    Székely Tamás, a VDSZ elnöke vasárnapi, budapesti sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a vasárnap hajnali bértárgyalások eredménytelensége miatt hétfőn éjféltől bármikor újabb sztrájk várható a dunaújvárosi gumigyárban.
 

   Felidézte, a szakszervezet először szerdán élt a munkabeszüntetés eszközével, amikor kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak a Hankook dunaújvárosi gyárában.
 

   A szakszervezeti vezető szerint jelenleg a dolgozók elégedetlensége főként abból fakad, hogy a cég által átlagosan 13,6 százalékos béremelésnek nevezett béremelése teljesítményértékelések alapján differenciáltan valósult meg. Ami a gyakorlatban annyit jelent, hogy a cégnél már régebb óta ott dolgozók körülbelül 10 százalékos, az újonnan belépők pedig mintegy 20 százalékos béremelésben részesültek. 
 

   Az ehhez hasonló helyzetek elkerülése érdekében kezdeményezte a szakszervezet már a tárgyalások elejétől, hogy a társaság fix, 18 százalékos alapbér emelést hajtson végre. Ezen felül a szakszervezet követelése még a 13. havi bónusz és a megszakítás nélküli munkarendben dolgozók számára az 5 százalékos pótlék bevezetése – jelentette ki a VDSZ elnöke.