Nyúz

Keveset villantott a Hankook, komoly az esély az újabb sztrájkra

A szerda délutáni sztrájkegyeztetés alapján komoly esélyt lát újabb munkabeszüntetésre a Hankooknál a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) elnöke.

    Székely Tamás az MTI-nek elmondta: a cég ajánlata, a “diktátumként végrehajtandó” béremelés éppen azokat a problémákat hozza felszínre, amelyek miatt előzetesen egyeztetni kívántak a cégvezetéssel.

    Megjegyezte, hogy a cég által bejelentett 13,6 százalékos alapbéremelés egy átlagos mérték, a munkavállalók többsége alig tíz százalékot fog kapni. A vállalat elképzelése szerint személyre szabva, teljesítményértékelés alapján kerül sor a béremelésre, tehát egyfajta “pofapénzt” kapnak, amit igazságtalannak tartanak, ezért kérték a fix béremelést – fűzte hozzá.
 

   Az elnök elmondta, hogy elkezdődött a munkavállalók megkérdezése arról, elégedettek-e az egyoldalú munkáltatói intézkedéssel vagy hajlandóságot mutatnak-e egy újabb sztrájkra. Közölte: pénteken lesz egy utolsó egyeztetés a céggel, de a hétnapos szabály miatt vasárnapig biztosan nem lesz újabb munkabeszüntetés.
 

   Székely Tamás hangsúlyozta, hogy a cég béremelési elképzelése miatt jelenleg három követelésükre koncentrálnak: a fix, 18 százalékos alapbéremelésre, a 13. havi bónuszra, továbbá a megszakítás nélküli munkarendben dolgozók számára 5 százalékos pótlék bevezetésére. A besorolási rendszer és a hűségbónusz rendszer átalakítására később térnének vissza.

    A Hankook Tire Magyarország Kft. szerda délután azt közölte az MTI-vel, hogy 2019-ben átlagosan 13,6 százalékos alapbéremelést hajt végre, a béremelés visszamenőleges hatályú, január 1-jétől lép életbe.
 

   A közlemény szerint az emelés összegét március 7-én kifizetik a dolgozóknak. A juttatási csomagnak továbbra is része a jelenléti bónusz, a teljesítményhez kötött bónusz, az ingyenes buszjáratok, valamint a szintén ingyenes, igényes munkásszállás elérhetősége is – tették hozzá.

    Közölték, hogy a béremelés kidolgozásánál a vállalat figyelembe vette a munkavállalók véleményét, a piaci helyzetet, valamint az üzemi tanács javaslatait.

    A VDSZ szerda reggel kétórás figyelmeztető sztrájkot tartott a Hankook dunaújvárosi gumigyárában: 5 és 7 óra között teljesen leállt a termelés.